Megint költözik az Index, de tényleg a Fidesz-székház mellé?

2009.08.27. 14:13 szily

Egymás mellett áll az újpesti és az óbudai boltja. Egy alkalommal az újpesti egy csomó marhahúst vásárol az óbudaitól. Másnap felháborodottan nyit be az üzletbe:
- Te óbudai, az összes marhahús romlott volt, egyiket sem lehetett megenni!
- Megenni? - csodálkozik az óbudai. - Azt hittem, eladni akarod.

Igen, megint költözik az Index: mi akik próbáljuk azt terjeszteni magunkról, hogy belvárosibb csávók vagyunk egy tucat bebörtönzött szocialista polgármesternél, három év után elhagyjuk Újpestet minden helyek közül az óbudai Flórián tér kedvéért. Azon belül is az Árpád hídról a Szentendrei útra kanyarodó felüljáró alá, kül-Buda szürkészöld, magas ólomtartalmú szívébe cuccol át a szerkesztőség, stílszerűen a Magyar Királyi Dohánygyár egykori épületébe. Izgatottan várjuk, csiklandós lesz-e az élet a kerületben, ami újságíró körökben arról a rosszindulatú, megalapozatlan és trágár anekdotáról ismert, hogy első demokratikus polgármestere azzal ünnepelte a történelmi győzelmet, hogy lement a Dunapartra, elővette, és olyat tett, amit soha le nem írna egy magára valamit is adó Fidesz-bérenc hírportál.

Ez a hetvége a káosz jegyében telik nyilván, csakúgy, mint a jövő hét eleje, amiért nem kérek előre is elnézést, inkább újraindítom a Költözésblogot. A pakolás közben előkerülő politikai és kriminológiai leletek beposztolása mellett a következő napokban töméntelen mennyiségű és alantas minőségi Újpest- és Óbudagyalázást olvashat itt minden érdeklődő. Előre mondom, hogy le merjük majd hozni Krizsán Sándortól a "Káposztásmegyeri lakótelep története évszámok tükrében" című 3 részes sorozatát, és ez csak a jéghegy csúcsa! Tudta-e Ön, hogy a káposztásmegyeri katolikus plébánia első vezetője, Tomka Ferenc 89 nyarán a Falemez utca 5-ben kapott szolgálati lakást?

Szóval izgulja végig velünk a költözést, jó szórakozást!
 

101 komment · 2 trackback

Címkék: újpest óbuda költözés2009

A bejegyzés trackback címe:

https://koltozes.blog.hu/api/trackback/id/tr391341916

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az SFportal titkait akarja fürkészni az Index 2009.08.27. 21:19:49

Más magyarázatot legalábbis nem találunk arra, hogy az SFportal főhadiszállása közvetlen közelébe, a Flórián térre költözik az Index. Be akarnak törni a sci-fi piacra? Vagy az időgépünket akarják ellopni? Talán a hamarosan p...

Trackback: Az SFportal titkait akarja fürkészni az Index 2009.08.27. 21:19:49

Más magyarázatot legalábbis nem találunk arra, hogy az SFportal főhadiszállása közvetlen közelébe, a Flórián térre költözik az Index. Be akarnak törni a sci-fi piacra? Vagy az időgépünket akarják ellopni? Talán a hamarosan p...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2009.08.27. 15:23:42

no, akkor ritkábban fogom látni a tehenet?

Péter51 2009.08.27. 15:25:18

@félreértitek már megint: miért nem jelented fel Tarlóst? Úgy mint apukád az ÁVÓ-nál,nagyapád meg a Gestapónál tette.

HulyeReklamok 2009.08.27. 15:25:41

Lehetne ... "Költözik és kötözködik az Index" :)

sanyix 2009.08.27. 15:32:58

megértem hogy a 3 kerbe költöztök, hiszen bp legjobb kerülete :D Azon is gondolkodom, hogy javaslom a polgármesternek, hogy szakadjunk el budapest-től (demszkájfalva), ja meg azt is hogy a kerületben lévő panelházakat dózerolják le.

RCH 2009.08.27. 15:38:27

Az uj helytol nem messze, a Vorosvari uton van egy remek fagyizo, azt erdemes kiprobalni. Mar 20 eve nem lakom ott, de minden evben viszajarok fagyizni.
A lakotelep aljaban, a Czaban sulitol egy kohajitasnyira, nagyjabol a templommal szemben megtalaljatok.

HulyeReklamok 2009.08.27. 15:42:26

Teljesen közel lesztek az egyik lokális celeb vonulási útvonalához ... az enyémhez :)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.08.27. 15:43:15

És mi az oka a költözésnek?

Gurney Halleck 2009.08.27. 15:45:38

@Péter51: Érdekes, a ZP-s esetnél nem láttam, hogy tiltakoztál M.GY. szopatásánál, csak most tört elő belőled az AVH meg a Gestapo. Gratulálok.

pucros 2009.08.27. 15:47:10

Örülök, hogy ilyen közel lesztek, bár tulajdonképpen mindegy.
Böngészővel még mindig egyszerűbb elérni.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.08.27. 15:47:23

@Péter51:

APám, téged nem a lipótról szalasztottak?
Vagy ami mégrosszabb te vagy a hülyetarlós?

AMúgy a zöldpardonos balhé szoci hátterű! azzal lenne csak bajod?

ebből látszik, hogy milyen űber gerinces is vagy!

gitáros 2009.08.27. 15:47:39

Zsidózás mikor lesz?
Hülyék.

2009.08.27. 15:48:02

@RCH: általánosban mennyit jártunk oda fagyizni.. :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.08.27. 15:49:32

@gitáros:

Talán bízhatunk Péter51 remek jellemében és hamar elkezdi.

sanyix 2009.08.27. 16:01:57

@RCH: Koch cukrázának híják, és igen, érdemes oda menni, mert kvajó a fagyi, na meg hétvégén only kapható óbudai krémes.

Miigeii 2009.08.27. 16:02:27

Nos, én csak annyit kérek, hogy VIGYETEK MAGATOKKAL. Köszönöm.

ris (törölt) 2009.08.27. 16:05:21

ha már fagyizó! a Bécsi úton a Margit kórházzal szemben is van egy családi fagyizó. szerintem a város egyik legjobb fagyizója. szuper!!!!!!!!!minden helyben készül, a sütik is!

Cook kapitány 2009.08.27. 16:07:51

Szemben a nagy tízemeletes aljában kb. a buszmegállónál van egy kínai büfé. Borzalmasan lepukkant, de olcsó és egész jól főznek, érdemes kipróbálni.

Miigeii 2009.08.27. 16:10:36

Mondjuk most kimatekoztam, hogy eddig én dolgoztam ott, ahol Ti, erre elköltöztök oda, ahol a Férjemuram dolgozik.
Szeretnétek valamit..? :)

Távoli Fitymacsattogás 2009.08.27. 16:16:29

"Tudta-e Ön, hogy a káposztásmegyeri katolikus plébánia első vezetője, Tomka Ferenc 89 nyarán a Falemez utca 5-ben kapott szolgálati lakást?"

És milyen kibaszott fárasztó prédikációkat tartott abban a kurvajó, modern kápmegyeri plébánián!
Az volt a módszere, hogy nagyokat hallgat a szószéken, aztán hadarva ledarál három mondatot. Aztán megint hallgat egy nagyot.
Hittudósnak valószínűleg jó koponya, de előadónak eléggé fárasztó volt.
Vagy van.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.27. 16:18:22

Remélem az index után megy a szag is Újpestről.

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.08.27. 16:21:29

Hát akkor wilkommen Altófenben!

Ha esetleg, netalán kocsmázni szeretnétek, akkor csak olvassatok vagy kérdezzetek, mi segítünk a legjobb tippekkel :))

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.08.27. 16:24:30

Nem is tudtam, hogy az indexnek van irodája! Szilyt és a többieket úgy képzeltem, hogy otthon ülnek kócos fejjel alsógatyában, és írják a cikkeiket valami 486DX gépen...

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 16:25:06

Engem nem vertek át!
Látjom a dolog lényegét.
Ami összetartozik, az összenő.
Onnan gyalog elérhető a sziget 10 perc sétával.
Lusták vagytok az augusztusi dugóban araszolgatni az Árpád-hídon át, a hajógyárira.
Ez itt a valós ok.:)

p.s.: Különben meg részvétem, munkahellyel költözni nem mindig lélekemelő dolog.

Ted Striker 2009.08.27. 16:27:31

Beköltöztek a két Fanni burgeres közé - nem rossz választás :-)

Mokele-Mbembe 2009.08.27. 16:28:18

Helikoptert vegyetek. Anélkül végetek van arrafelé.

vénkujon 2009.08.27. 16:33:13

vigyázzatok! viktor átmegy loki-sállal a nyakában, oszt nektek is ígér egy stadiont.

merre? 2009.08.27. 16:34:55

De mér nem költöztök Budaörsre?
Akkor nem kéne a főszerk úrnak átvágnia mindennap a városon.

Fehérszakál 2009.08.27. 16:37:22

Na akkor megint van indok, hogy miért dög lassu az index. A fórum.index.hu szinte használhatattlan az esti órákban. Nevetséges.

mobiLGuru 2009.08.27. 16:43:26

@Ted Striker: a legjobb választás. De ajánlom a lángosost is az aluljáróban.

Hoppázó Beléndek 2009.08.27. 16:58:23

A hely jó választás!

200 méteren belül a Fanni büfé nonstop - dupla sajtburger mindennel! aztán még1. és talán még1..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.08.27. 17:17:36

"az Árpád hídról a Szentendrei útra kanyarodó felüljáró alá, kül-Buda szürkészöld, magas ólomtartalmú szívébe cuccol át a szerkesztőség"

vs.

"Vegyen egy mély levegőt, nálunk megteheti!"

Az első idézet a bejegyzésből való, a második az új irodaház honlapjáról :-)

just-ice 2009.08.27. 17:19:51

Kajanegyedbe költözik az index:)

KKoppany 2009.08.27. 17:23:21

@félreértitek már megint: Miért bülbülszájú félreértitek már megint nicknév mögé búvó gerinctelen feljelentgető? Miért a feljelentgetés?

Fordítva ültök a lovon mindannyian, akik feljelentgettek. Meg bejelentgettek.

Először szépen össze kell szedni a csikkeket a kapu előtt. Ott kezdődik. Felmosni a folyosót. Akkor is, ha az a házmester dolga. Rászólni a graffitiző fiatalra, hogy ott van a sarkon a sporttelep (már ha még ott van), menjen, oszt ott szórakozza el az idejét.

Az a baj gyerekek, hogy gyalázzuk itten egymást, pedig mindannyian szenvedünk ettől a szartól, ami a nyakunkban van.

A szabályokat mindenkinek be kéne tartania. Nem azon irigykedni, hogy vannak, akik überfaszán nem tartják be, és milyen kár, hogy én nem tartozom közéjük...

Szóval abbahagyni az emberkedést bitte, és inkább konstruktívan fellépni a jogsértések ellen, függetlenül attól, hogy fityiszes, vagy kommenyista volt az elkövető!

Csóközön!

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2009.08.27. 17:35:46

Azt hittem ofsór cég lesz belőle.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2009.08.27. 17:40:34

Hahaha. Ebben az épületben dolgoztam sokáig, igaz akkor még BRG-nek hívták.

Shitting Bull 2009.08.27. 17:41:52

@Péter51: érdekes, hogy a kurvák fattyai mindig AVH-s múlttal gyanusítgatják a nekik nem tetszőket... aztán az ilyenekről szokott kiderülni, hogy nagypapi még önkéntes nyilas volt. :D

----
Ami az indexet illeti, csak örülni tudok a hírnek. Egy szemétteleppel kevesebb a kerületben!

szily 2009.08.27. 17:44:49

@maxt: Egy épületbe lapátolják az Index tulajdonosának különféle médiacégeit. És Újpesten nem volt oxigén.

gabesz: 2009.08.27. 17:54:09

Alig várom a fejleményeket. De miért nem tudtam arról, hogy a kerületemben van a szerkesztőség :)
Most meg mennek Ó óóóbudára , hát ez felháborító. Áruló banda. :)

Lord_Cica (törölt) 2009.08.27. 17:58:34

@misbelief: hmm néha én is elképzelem így a Szilyt (nyami)

Mákvirág 2009.08.27. 18:00:16

Végre elhúztok Újpestrôl! A piacos parkolós cikketek óta erre várok! Annyira aljas, és indexesen félremagyarázós volt...

press184 2009.08.27. 18:02:54

@KKoppany:

Neked is gratulálok drága Szomszédok-on nevelkedett barátom. A graffitiző fiatalt elküldöd a sporttelepre, meglehet kapsz akkora maflást, hogy a fal adja a másikat. Vagy csak egyszerűen lefújnak festékkel. A szép szó csak annál játszik, aki erre fogékony. A párthatalmi és képviselői éra (tökmindegy melyik felekezeté) marhára nem az a kategória.
Amúgy meg nem kéne összekeverni az ötvenes évek "komoly névtelen feljelentéseit" azzal, hogy jogosan rángassák meg a visszaélésekből összeharácsolt vagyonos egykori elvtársakat, mai szoclibdemopolgári és jobbikbalikközépiklentfönt párt nagyarcokat.
Nekem spec. nem menő, hogy bamba vigyorgó-tapsikoló faszként nézzek, miközben építem más palotácskáját egy kis fejsimogatásért. Jó birka magyarnak lenni?

crey7 2009.08.27. 18:03:16

@mobiLGuru: Nem rossz a Fanni büfé, de szerintem újp. kp.-ban a GoGo hami jobb :)

De csak ha a fekete hajú csajszi van. Az rendesen megpakolja a hambit :)
A kopasz nagydarab az smucig :S

Mókás Buszkilincs 2009.08.27. 18:13:19

@crey7: Ajjaj!!! Kopasz, nagydarab csajszi??? Még jó, hogy smucig...
:-)

Szily elvtárs: a Raktár utca - Szentendrei út (majdnem) sarkán (Szentendrei út páros oldal), az árkádok alatt van (2000-ben még volt) egy NAGGOYN jó kis kínai kajálda is, azt is próbáljátok ki.

Mókás Buszkilincs 2009.08.27. 18:14:15

Jó hétvégét gyerekek, sok sikert a jó humorú költözéshez!
Lélekben Veletek leszek!
:-)

andini. 2009.08.27. 18:22:51

Óbudán azért van egy-két jó dolog. Ott a piac a Flórián mögött, meg a Kobuci.

Benikuty 2009.08.27. 18:38:06

:)Közel lesz a zAlbert című szesztesó:)

Norga 2009.08.27. 18:46:43

Akkor többet láthatóm a Giovanni-t a kisdréher sörözőben :-)

foodlfg 2009.08.27. 19:34:06

Amíg ti a költözéssel szerencsétlenkedtek, addig küldjétek már ki azt a szakállas gyereket Kínába, aki az olimpia alatt is kint volt.
index.hu/video/2008/08/22/lenyomtuk_a_kinai_arakat/
Nagy szövegei voltak. :D Az egyik beszólását fel is használtam az egyik bejegyzésemben.
otakusound.blog.hu/2009/07/30/amano_tsukiko_zero

Liberté__73 2009.08.27. 19:43:43

Ezek szerint mégsem kamu a durva jobbratolódás.
Dunailag legalábbis.

Tolby · http://szupernovember.blog.hu/ 2009.08.27. 19:47:34

Természetes fénnyel megvilágított irodák

Ringlósztár 2009.08.27. 20:00:53

@Péter51:
te huje kotsog, csak az a baj a szoci/libsi/szadis lop, ha a tieid te baromállat az kóser?
hogy rohadnál meg, ezért éri meg politikusnak menni te páttag, mert mindig vannak ilyen buzi hívők, akik szerint a cél szentesíti az eszközt.
az a baj, hogy van szavazati jogod te szellemi toprongy.
remélem lehet rád pártlistán országosan szavazni, mert leköplek, mint az összes szavazócédulán szereplő mocskos bűnözőt

KKoppany 2009.08.27. 20:10:19

@press184: Kedvesem! 196 centi vagyok, és 97 kiló, 1:44 alatt futom a félmaratont. Nagyjából 15 évet töltöttem különböző keleti harcművészetekkel, megnézem - de jó alaposan -, aki úgy ad nekem pofont, hogy utána a saját lábán távozik a helyszínről.

Látom, udvarias ember vagy, és mindenkit magad elé engedtél, amikor a Jóisten az észt osztotta, úgyhogy megpróbálom kicsit egyszerűbbre venni a formát:
tökmindegy, hogy sportpályára, rajzszakkörbe, vagy hová járjon a kölyök az utcák telifújkálása, a vénája szétszúrása, és egyéb szép, posztmodern fiatalkori elfoglaltságok helyett.

A mondandóm arra irányult, hogy célt kéne adni a fiataloknak, és akkor nem a devianciába menekülnének. Lázadni sokféleképpen lehet...

A mentalitást tekintve semmi különbség nincsen az 50-es években az ÁVH-hoz, most meg a rendőrséghez, és a gombamódra szaporodó ombudsmanokhoz szaladgáló senkiháziak között.

Először a kötelesség barátom, utána a pofázás. Ez a helyes sorrend. Látom, hogy nem tetszik, de egyszer már érdemes lenne kipróbálni. Már ha nem akarod, hogy a gyereked is abban a szarban éljen, ami ma van. Persze, ha te ebben jól érzed magad... Helyetted nem akarhatom...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.27. 20:37:56

Mindenesetre akkor visszaszokok a fiveba, mert a sok kihelyezett értekezlet miatt a debil arcokat nézegetni, nem bírtam sokáig!

gelsystem 2009.08.27. 20:46:37

na most akkor én miért lettem kimoderálva, he?
asszem semmi sz.ba ütközőt nem követtem L!
még csak nem is elsőztem, sőt, nem is másodikoztam, csak éppen megkérdeztem asszem emígyen:
....remélem jobb lesz a zindex, mert az elmúlt pár hónapban nem volt a toppon....

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2009.08.27. 20:53:33

Közbevetőleg ha már fagyi, akkor végülis nincs messze a Daubner se, a Kolossynál. Csak ha odaszoktok, kövér lesz az egész szerkesztőség.

apfel 2009.08.27. 21:27:53

@szily:
Dehogynem, ott van/volt a szátokban az OXYGEN! :P

dr poljakov 2009.08.27. 21:32:21

És mi lesz az új domain név az index.hu helyett? Vagy az megmarad? Mert akkor a francokat se érdekli, hogy pont a Szaharából toljátok a biteket vagy akárhonnan.

KiNG 2009.08.27. 21:34:20

Professzionális attitűd, az ingatlanárak a kvarattyoló jószág popsija alatt vannak, jetzt oder nie to buy a new office building, a marginális haszon - most vásárolva - hosszú távon nagyobb lesz, még ha most eladjátok is a régit...

(Egy ingatlanos)

KiNG 2009.08.27. 21:37:12

@félreértitek már megint: doktor az ipse? Aszittem mélyépítő mérnök, mint a Kunce...

MintaMókus 2009.08.27. 21:52:14

olyan lesz, hogy a költözés közben elveszítetek pár kollégát?:))

igenigen 2009.08.27. 21:59:31

félreértitek már megint, te most a Tarlós Petit kostólgatod? Birom az ilyen jól informált faszkalapokat akik nem tudják megkülönböztetni a bika seggét a bindzsótól...

Ainult Mina 2009.08.27. 22:04:23

"amit soha le nem írna egy magára valamit is adó Fidesz-bérenc hírportál"

Szily - most azt hiszed ironizálsz, pedig...
Mióta van index, az a kezdőlapom, az eltelt évek alatt láttam, hogyan lett markáns, (helyenként) harcos, (helyenként) kicsit szemtelen és friss hírforrásból (helyenként) választott seggeket nyaló, arrogáns, szemétkedő és gyakran másod-harmadrendű bulvárinformációkat közlő médium.

UP olvassa is az indexet? Ez az UP ugyanaz, aki szerdánként a Népszabadságban pofátlanul jó cikkeket követett el? Nem hiszem...

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.27. 22:17:03

Óbuda legjobb. Ennél jobb már csak Tzákod lenne, érted.

hekuba2 2009.08.27. 22:26:40

@sanyix:

Igen!!!! AZ Óbudai krémes! Sajnos csak hétvégén van, akkor is csak délelőtt, délutánra már nem marad.

kerdesek05 2009.08.27. 23:33:54

MIÉRT NEM KÖLTÖZIK AZ INDEX VIDÉKRE? MI FASZ VAN A FŐVÁROSBAN AMIÉRT OTT KELL DÖGLENI A SZAKADT BÜDŐSBEN HE?:)

halihalo 2009.08.27. 23:43:14

Miért kéne a Fidesz mellé költözni, amikor már olyan modern kommunikációs eszközök vannak, mint az Internet vagy a mobil telefon. Azon is kommunikálni tudják feléjük, hogy miről mit kell írni...

halihalo 2009.08.27. 23:45:27

@Ainult Mina: Igen, kezd hasonló ívet venni, mint a Magyar Hírlap... Mértékadó, olvasható lapból, jobb ha nem mondom mi...

Amadeus4 2009.08.27. 23:58:11

A Kálvin téren van oxigén. Szeretnék maradni.

dimitrij 2009.08.28. 00:07:26

legközelebb tényleg a legjobb kerületbe költözzetek, ide Zuglóba. :)

Távoli Fitymacsattogás 2009.08.28. 00:12:53

@kerdesek05: "MI FASZ VAN A FŐVÁROSBAN"

Minden.
De ezt egy egyszerű szántóvető nem értheti.

Távoli Fitymacsattogás 2009.08.28. 00:13:35

@dimitrij: Na, ott aztán tényleg csak egy nagy büdös kókadt lófasz van.

Megvagy hadnagy 2009.08.28. 00:46:31

Ne felejtsetek kihantolni azt a floppilemezt, amit ujpesten astatok el:)

BlueCrisp 2009.08.28. 02:37:10

Túltótuk,Béláim....rátótuk...gyönyörű. Hogy még ebből egy blog is lesz. Ki nem szarja le? :) Meg a Tarlós fiát is a túltolt büféjével.

Levi-Jr 2009.08.28. 03:08:27

És ez kit érdekel egyébként? Nagyjából pont leszarom, és bármilyen HIHETETLEN, még sok más "pípól" is, hogy a "veriiinájsz", különleges nációjú dísz-szar hír"portál"otok (aminek csak nagy jóindulattal löhet nevezni) elmegy a vérbe... pont. labda itt,....vagyis sehol, eeeementem.

nahátnahátnahát 2009.08.28. 04:58:13

Ott a Szűzanya, úgyhogy lehet a fikázást abbafejezni! Maximum respect és áhitat! :) (mindkettő ugye ősi magyar szokás) Jó költözést!

Uebermensch 2009.08.28. 06:31:01

@Levi-Jr: De vazze, mégis ezt olvassátok! Különben honnét a francból tudnál a költözésről?

Putyur 2009.08.28. 06:50:29

@KKoppany: Desert Eagle-lel ér pofont adni...? ;-)
Egy igazi "keleti harcművész" SOHA nem kérkedne a tudományával.

Megdobbent 2009.08.28. 07:20:09

@Péter51: Es teged miert nem lottek meg agyon idejeben, hogy most itt vagy a primitivsegeddel? :)

pizsama 2009.08.28. 07:40:31

Mennyi felgyülemlett agresszió van bennetek! Többet kéne szexelnetek!

BKV reszelő 2009.08.28. 08:01:59

Óbuda ? Koch cukrászda, föld utcai pékség, Czigler vendéglő.....jó hely, budapest gyémántja.

BKV reszelő 2009.08.28. 08:02:31

@BKV reszelő: Bocs, ha agresszivi voltam.

palivec1 2009.08.28. 08:24:16

@Távoli Fitymacsattogás: Az a baj, hogy sok ott a köcsög...

Merdzsós Zsata 2009.08.28. 09:11:25

@BKV reszelő: Az Gigler, nem :-)

És a Galagonya borozó, meg a Vidocq és Magdi néni Schlosser sörözője!

Van itt sok olyan jó hely, ahol 5 kilóból hülyére ihatjátok magatokat a meló után!

Szifonlátásra!

hawkeye 2009.08.28. 09:27:17

Aztán viselkedjetek rendesen Óbudán!

Pár méterre, a szomszédban lakom, nehogy át kelljen mennem!

Ha elfogyott a söröm...

:))))


Némi kieg. info: a Fő téren, a Postakocsiban jó sör. De a kaja pocsék. A Síposban pont fordítva.
Ha pedig artikulátlan ordítozásokat hallotok, ne ijedjetek meg, csak a földszinti T-Kábel iroda felháborodott ügyfelei.

Egyelőre ennyi.


Érezzétek jól magatokat Óbudán!

victoriginal 2009.08.28. 09:54:54

az egyetlen dolog, ami vigasztalt, hogy ezen a büdös, mocskos, lepukkant, poszt-szocialista jellegű, gusztustalan, visszafejlődött, parasztos, füstötokádó bkv-buszos, ősi macskaköves, cigarettacsikkes, padokon alvó gatyábahugyozó homeless-es, putri aluljárós, felpúposodott aszfaltos, alkoholbűzös, szürke épületes, tuningolt suzukis, aranyfuxos mokánygyerekes, gogo hulladékeledel hamis, mindenhol autóval átjáróházas, zebrátlan, állami áruházas, víztisztítótól bűzös, kiépítetlen Dunapartos, Derczét bebetonozó kerületben lakom, az az volt, hogy az INDEX is itt található legalább...


szóval nagy kár, lehetett volna ebből a városrészből még valami. de nem látok rá sok esélyt.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.28. 10:37:55

@victoriginal: az index miatt lehetett volna valami? Jobb ha utánuk mész ezzel a mentalitással.

victoriginal 2009.08.28. 11:56:06

@Bandi_jóválasztás: nem. de a tudat. ami nem biztos, hogy Neked van, ha ismered Újpestet. ha nem, akkor gyere és nézz körbe. és hasonlítsd össze mondjuk a XI. kerülettel.

füredi (törölt) 2009.08.28. 12:35:26

Csak a gyerkek kedvéért jelezném, hogy Óbuda első demokratikus polgármestere 1990-ben MÉG szdszes volt.

2017.05.21. 15:22:23

Ha valami érdekeset fotózik egy olvasó, azt oda kell bevinni az indexnek?

2017.05.21. 15:25:33

@victoriginal: 20 évig laktam Újpesten (kápmegyer) nem volt az olyan rossz hely. De az biztos, hogy az ottani embereknek, kicsit más a hozzáállásuk az elbaszott törvényekhez.:) Úgy is mondhatni hogy Újpestnek saját törvényei vannak :P:P:))
süti beállítások módosítása