Kiskorú felforgató lapul az Indexben

2006.08.25. 11:18 Földes András

A költözés utolsó leletei kerülnek elő, amire eddig nem bukkantunk rá, azt valószínűleg majd csak penetráns szaga árulja el hónapok múlva. A Bogád újságíró által megtalált dokumentumok azonban nem az érdekes formában penészedő ételmaradvány kategóriába tartoznak, hanem egy sokkal pikánsabb történetet vázolnak fel.

 
A dokumentumok ráadásul másodszor kerültek elő, első alkalommal a megfigyelési iratokat tároló Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, másodszor pedig egy fiók mélyéről.
 
Az újságíró által a levéltárból kikért jegyzőkönyvek szerint Bogád Zoltán már kiskorúként felforgató tevékenységet végzett. Az egyik operatív információs jelentés szerint Bogád Zoltán tanuló a munkásőrzubbony szürkeségű nyolcvanas évek közepén szamizdatot osztogatott osztálytársainak, a VI./a nebulói okulására.
 
Na persze ekkor már megindult a lejtőn, hiszen az Almássy téri szabadidőközpont rendészének pénzért adott el egy „Égtájak között” c. illegális kiadványt. A legviccesebb, hogy az ismeretlen ügynök, a tisztánlátás végett ideges kézírással bekarikázta a megfigyelt nevét, majd egy felkiáltójellel fölé írta: 12 éves!
 
Mi is csak annyit tudunk ehhez hozzátenni: hova jut így a világ?


6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koltozes.blog.hu/api/trackback/id/tr1913160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mookid · http://mookid.freeblog.hu 2006.08.25. 11:47:43

azért sajnálom kicsit, hogy rólam már nem készülhetett ilyen.

haopepe 2006.08.25. 12:28:58

ezaz Zutyu, hajráf!!

lilcsi007 2006.08.25. 13:24:06

nekünk már oroszul sem kellett tanulnunk...jaj, de sajnálom!

dexion 2006.08.25. 16:24:43

"lilcsi007 2006.08.25. 13:24:06

nekünk már oroszul sem kellett tanulnunk...jaj, de sajnálom!"

hát, én is megúsztam, de csak éppen. az ovi falán levő, kartonból kivágott piros sarló-kalapácsra még emlékszem.

bíróbosszantó 2006.08.25. 18:57:49

Zolika!
Nem tudtad eltüntetni a nyomokat.
Én azt is tudom,hogy 1988-ban már "összekötő tiszt" voltál.
Az 199888október 6-i Napi Operatív jelentésben is írnak rólad...mit beszéltélBatthyány mécsesnél...
( futóverseny)
"ugyancsak a téren tartózkodott SOLT OTTILIA, de a beszélgetésbenn nem vett részt....a szentendrei szervezéssel kapcsolatos informáciőkról a Pest megyei RFK III/III.osztályát tájékoztatjuk...."
Üdv P.

bíróbosszantó 2006.08.25. 19:05:36

Zolika!
Nem tudtad eltüntetni a nyomokat.
Én azt is tudom,hogy 1988-ban már "összekötő tiszt" voltál.
Az 199888október 6-i Napi Operatív jelentésben is írnak rólad...mit beszéltélBatthyány mécsesnél...
( futóverseny)
"ugyancsak a téren tartózkodott SOLT OTTILIA, de a beszélgetésbenn nem vett részt....a szentendrei szervezéssel kapcsolatos informáciőkról a Pest megyei RFK III/III.osztályát tájékoztatjuk...."
Üdv P.