Szórakoztató költözés volt a maga módján, de lassan vége. Előkerült egy csomó vicces dokumemtum és ismeretlen eredetű szerves anyag. Nagy László a deprimáló környezettől búbánatba esett, így az ő érzelmes soraival búcsúzunk. Az ember furcsa állat. Állítólag mindent meg tud szokni. És sokan még a méltóságukat is megőrzik. De mi még messze vagyunk ettől. Sok apró, észrevehetetlen lépés vezet majd odáig, hogy egyszer majd mi is elmondhassuk, hogy jaj, de szeretnénk még egy kicsit ezen a szép Újpesten élni. Most még úgy érezzük, rajtunk már egy isten sem segíthet. Üres fölöttünk az ég, maximum darukkal van tele. Biztos valami büntetés a nagy pofánk miatt. Egy jó szót nem tudunk mondani soha semmiről, nekünk semmi se jó, hát most jól megkaptuk. Örülj drága olvasó! Helyreállt a világ erkölcsi rendje. Talán a buddhizmus segít. „Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, elme. Nincs Újpest. Nincs alak, hang, szag, íz, tapintat, eszme. Nincs Árpád utca. ” - mormoljuk magunk elé reggelente. Majd a billenytűk fölé hajolunk, nyakunkra tekerjük az egér zsinórját, és megkezdjük hosszú utunkat, melynek végén ott vár bennünket a nagy szürke semmi. Szóval, van itt egy hangulat. És mi lesz, ha jön a téli depresszió!