Orbán Viktor sötét titka

2009.08.30. 20:07 bodoky

2001 óta szolgáló, leharcolt íróasztaltól vettem búcsút a költözésnél, az alsó fiókban őriztem a kiemelt ügyek hordalékait. Ahogy kipakoltam a poros dossziékat, sorra megelevenedtek az elmúlt nyolc év nagy történetei: az In-Forrás Kht. viselt ügyei, Baja Ferenc és a Proware Kft. Vörös Csapata, a Szíjjártó Péter K. T., a Fidesz-MPSZ kabinettitkára által aláhamisított képviselői szignók, a Matáv macedón leányvállalatának offshore-számlája,  Friderikusz pártelnöki  hangpostája, az Antall-féle ügynöklista, az MKB-s bélyegző, amelynek segítségével M. Z. a Fortus nevében számlázott olajat, warezügyek házkutatási és lefoglalási jegyzőkönyvei, az APEH-jelentés, amivel 12 milliárd forinttal zsarolta Csányi Sándort valaki, valamint egy szénakazalnyi 2006-os túlkapásos perirat, és az MVM-ügy vizsgálati jelentései.

Előkerült néhány titkos minősítésű anyag is, a sajátosan magyar államtitok-gazdálkodás – hogy tudnillik amit az egyik ötven évre titkosít, azt a másik az első adandó alkalommal kiszivárogtatja, és vice versa – különösebb következmények nélkül sárguló bizonyítékai. Megannyi furcsa kordokumentum, amikre a „befújta a szél az ablakon” fordulattal szokás hivatkozni, és ha sztori lesz belőlük, először nagy felhajtás, majd terelés, maszatolás, sunnyogás, valamint  sajtóhelyreigazítási-, rágalmazási és kártérítési perek követik. És bár sok milliárd forintos kétes ügyekről tanúskodnak, a végén legfeljebb az újságírót veszik elő állam-, titok-, vagy becsületsértésért, mert ebben a kibulizott országban ez volt az ártatlanok kora.

99 komment

Címkék: íróasztal relikviák

A bejegyzés trackback címe:

https://koltozes.blog.hu/api/trackback/id/tr831349149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fferi11 2009.08.30. 21:14:03

tudom, hogy szarrágás, de nem vica versa, hanem vice . mint a házmester.

borovi 2009.08.30. 21:18:19

Hasonlóan mocskos volt ez a húsz év, mint az előző negyven, még ha az elvtársak jobb és bal oldalon ezt ki is kérik maguknak. És mocskos lesz az elkövetkező húsz is, erre mérget lehet venni.

Gatinho 2009.08.30. 21:21:27

nem értem a címet...

alföld 2009.08.30. 21:24:10

az is titkositva van.hogy orbán 3/4-es volt. jelentenie kellett.hogy a katonaságnál ki milyen vallású a párttitkárnak.szar hir,de igaz.

moralisa 2009.08.30. 21:40:02

Sajnos nekem is a vica versa ütötte meg a szememet, ez DonB-ért kiált, ha ebben nem is foglal állást, legalább találjon az én hozzászólásomban 10 durva helyesírási hibát

ostapbender 2009.08.30. 21:56:35

" Gatinho 2009.08.30. 21:21:27
nem értem a címet... "
nem vagy egyedül, de ez tök normál a fiúknál - akit nem szeretnek, azt kenik 1 kicsit szarral, mert a gazdájuk így lök nekik 1 kis koncot vagy valamit, más értelmes magyarázat nem jut eszembe. és még ezek az elfogulatlan újságírók :) asszem, ezt hívják csicskának máshol. vagy szervilizmusnak? eben guba: köcsög képmutató bagázs

hogweed 2009.08.30. 22:12:12

Még sok ilyen semmihírt ássatok elő, mert ezúttal egy kicsivel tovább tart majd a teljes befeketítés.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.30. 22:34:00

Most mi van? Bodoky is beállt spammernek? (kibulizottország, minden második címlapos blogon ott a spamjük)

És ezekhez speciel mi köze Orbánnak? Ilyen szarságokkal teheti tönkre Bodoky a hitelét, pedig nagy szükség van a tényfeltáró munkájára.

Azt sem hinném, hogy a szokásos bulvármocsok stílusban kéne neki népszerűsítenie magát; azt inkább hagyja meg tehetségtelen szakmalegalja kollégáinak.

Jankanéni 2009.08.30. 22:39:40

Jaj viktor! Már megint kezded. Akkor is untam amikor az államigazdaságokról, a megfigyelési hazugságokról, Simlicskáról, pelikán Et-ról, Tokajról, Kövér szilárdról, a székházügyeitekről volt szó. Szerintem hagyd abba, menj el dolgozni és nem lesznek álmatlan éjszakáid, hogy az eddigi sok hazugságodat hogy fogod megmagyarázni a híveidnek. Ha már nem lesz hova menni Esztergomi barátod biztos befogad, ahogy ezt a Kövér családdal is tette. Vedd a kalapod, OSZT JÓNAPOT!

S. Annyi 2009.08.30. 22:45:33

Hogy jön ide Orbán? Szedjél nyugtatót, majd altatót, de előtte ciánkapszulát Kunczéval együtt!

hazafias 2009.08.30. 22:51:52

orbán viktor a világ egyik legtehetségesebb politikusa.én nem a hive vagyok,de elvtársak
vesziteni tudni kell.

elyras 2009.08.30. 22:58:37

Elvtarsak, Ti a tehetsegtelenseg bajnokia vagytok, soha nem tanultok semmibol, soha nem tanultok meg semmit, csak csusztatni,becsapni, csalni hazudni,(meg sorolhatnam) az a veretekben van.
Szanalmasak vagytok!!

HDani 2009.08.30. 23:29:25

@hazafias:
Orbán tehetsége megmutatkozik abban, h veszíteni, na azt tud. :-)))

bluesilver 2009.08.30. 23:42:06

Mi lesz az index-szel 2010 tavasza után?

vajonki 2009.08.30. 23:52:11

@bluesilver:
Na, találd ki!
A fórum moderátori "érdekességekből" nekem az jön ki, hogy addigra rég fideszes érdekeltségű lesz az index.

pkrisko 2009.08.31. 00:15:13

Mi lesz az Indexxel 2010 tavasza után?
Fordítanak egyet e köpönyegükön, ha muszáj!
Nem fogom hibáztatni őket, mert ez nem az a kor, amikor éhen kellene halni vagy börtönbe kellene vonulni a sajtószabadságért.
Ha fizetnek, hogy egyik vagy másik oldalt dícsérjék, majd megteszik. (Mellékesen megjegyzem, én is megtenném (valószínűsíthetően a kommentelők többségével együtt), csak a kutya nem akar fizetni érte!)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 00:22:56

@dark future:

Az miért spamelés ha valakinek egy írás rokonszenves? Neked nem tetszik, és ellenérv hiján csak ilyesmire telik? Vicces.

csőr dzsinn ész 2009.08.31. 00:35:14

egy kotta ott maradt a zongorán
nem hiszed el, hogy a bálnak vége
már nincs több nyeremény a tombolán
kidobott pénz,lehet kár volt érte
a zene kialudt, látod
átszökött valahová
semmi sincs, ami még itt tartaná
ruhák a földre dobva szerteszét
szomorú kép, de a lényeg tiszta
tudod, ki hagyta el a jelmezét
a buta bohóc soha nem jön vissza
hiába keresed bárhol, nincsenek nyomai sem
kicsit már belefáradt, úgy hiszem

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.31. 01:03:09

@A Nép - Te vagy!:

Ácsi! Nem minősítettem az oldalad vagy a tevékenységed (sőt a céljaival is egyetértek), viszont abban szerintem megegyezhetünk, hogy spamelés az, amit itt a blog.hu-n csinálni szoktál (most éppen nem te, de nem is neked róttam föl). Az teljesen mindegy, hogy az oldalad miről szól, tejport is reklámozhatna, viszont mindenütt felbukkan, ha kell, ha nem. Ez idegesítő, unalmas, és az egész tevékenységed hiteltelenné teheti. Szerintem nem úgy kell felhívni valamire a figyelmet, hogy úton-útfélen teleplakátozunk vele mindent. Akit érdekel a téma, az úgyis már rég megnézte.

És az is spamelés, amit Bodoky ebben a posztban művelt. Idecsődíti a népet egy ütős címmel, aztán a tőle megszokott színvonalú írás helyett leltárt csinál régebbi indexes anyagokból. Basszus, pont ő, aki nem lenne erre rászorulva, sőt...

Nem várom, hogy az index BBC legyen, de legalább az a néhány tehetséges újságírójuk ne kurvuljon el.

spammer blogger 2009.08.31. 01:28:02

Csak halkan jelezném, hogy az index már most is javarészt fidesz-közeli élőlények tulajdonában van. Ez meglátszik pl. a fórum moderációján is (bár ott szvsz régebbi a fidesz többség, mint az index tulajdonosik körében), de látszik az index.hu színvonaltalan, sokszor ráadásul alaptalan mocskolódásain is.

Kalmár 2009.08.31. 01:54:35

@alföld:
Szégyeld magad, hazug, kis senki.

józan' 2009.08.31. 02:17:59

Fideszközeli Index...kacagnom kell.

Az lehet, hogy a megrendelések azért nem közvetlenül a piros meg kék meg zöld pártirodából jönnek(mint az Origónál pl.), de mindenki tisztában van vele, hogy főként milyen beállítottságú emberek szerkesztik/írják a portált. Ott van mindjárt a "főblogger" (főtirpák) tótavé.
És abszolút nem magától értetődő, hogy 2010 után fordul a kocka. Sőt.

Cselo 2009.08.31. 04:04:36

Ez a blog egy fos. Főleg a címe, egyike azon szánalmas próbálkozásnak, melyeknek az a célja, hogy az eltelt 7 év kormányzati hülyeségét és felelősségét átmaszatolja a Fideszre és konkrétan Orbán Viktorra. Kedves maszop-szadesz seggnyalók, tessék végre tudomásul venni, hogy 7 éve NEM A FIDESZ KORMÁNYOZ.

Cselo 2009.08.31. 04:05:24

Ez a blog egy fos. Főleg a címe, egyike azon szánalmas próbálkozásnak, melyeknek az a célja, hogy az eltelt 7 év kormányzati hülyeségét és felelősségét átmaszatolja a Fideszre és konkrétan Orbán Viktorra. Kedves maszop-szadesz seggnyalók, tessék végre tudomásul venni, hogy 7 éve NEM A FIDESZ KORMÁNYOZ.

Cselo 2009.08.31. 04:08:42

Ez a blog egy fos. Főleg a címe, egyike azon szánalmas próbálkozásnak, melyeknek az a célja, hogy az eltelt 7 év kormányzati hülyeségét és felelősségét átmaszatolja a Fideszre és konkrétan Orbán Viktorra. Kedves maszop-szadesz seggnyalók, tessék végre tudomásul venni, hogy 7 éve NEM A FIDESZ KORMÁNYOZ.

Cselo 2009.08.31. 04:15:47

Ez a blog egy fos. Főleg a címe, egyike azon szánalmas próbálkozásnak, melyeknek az a célja, hogy az eltelt 7 év kormányzati hülyeségét és felelősségét átmaszatolja a Fideszre és konkrétan Orbán Viktorra. Kedves maszop-szadesz seggnyalók, tessék végre tudomásul venni, hogy 7 éve NEM A FIDESZ KORMÁNYOZ.

Cselo 2009.08.31. 04:16:28

é
És hogy miért írta be ezt a gép négyszer, arról fogalmam sincs. :-)))

nahátnahátnahát 2009.08.31. 04:25:12

hehe
2010 után MINDENKI Fideszes lesz.

kicscsávók 2009.08.31. 06:02:38

Kérdezném a fikázókat és a köpködőket, hogy a cím láttán olvasták egyáltalán a cikket? A linkekre kattintva azokat is elolvasták? Érdemes rákattintgatni, mert van köztük 6 éves cikk is, amikor a kedves kommentelők még valószínűleg olvasni se nagyon tudtak. Meg a rendőri túlkapásokról írt könyv se annyira MSZP bérenc írásnak tűnik.

@nahátnahátnahát: Volt már egypártrendszer 40 évig, újabbat akarsz?

magyar-magyar szótár 2009.08.31. 06:52:14

@Gatinho: Úgynevezett vivőcím, a címlapra kerülés marketingjében szükséges, bár azt hiszem az adminoknak amúgy is személyesen ein süßliche schatzili Ügyvéd Úr-nak nincsen (nem lenne) erre szüksége.. ámde a kattogásmarketing se kutya A Cég érdekében, egy ilyen cím hatványozza a reá-kattanást.. most írja, hogy M.Z -ügy? Mmm.. még az is lehet, hogy valamelyik admin cuppantotta oda ezt a címet és az Ügyvéd Úr teljesenáártatlan...

walker57 2009.08.31. 07:10:33

Ez semmi!!!!

Amerikában verik a négereket!!!!

NotVoluMan 2009.08.31. 07:13:36

@Cselo: Valóban 7 éve nem a FIDESZ kormányoz, de ez teljesen mindegy mivel a kedvenc pártod semmivel nem tett többet az emberekért mint az MSZP.Ök sem merték megváltoztatni az egészségügyi rendszert sem, ezért gyakorlatilag 1989 óta minden változatlan az állampolgárok számára, mert un. "politikai elit" sz@rik összefogni. Jó magyar tulajdonság....MSZP=FIDESZ=KDNP=SZDSZ...mind a kukába

akakukk 2009.08.31. 07:26:19

Hm, tobb tizmillio forintos ketes szerzodes? 170 ezer forintos autojavitasi szamla elszamolasa? Viktor, mar alig varunk, ezt a keretet tovabbra is megszavazzuk!

ssl 2009.08.31. 07:26:27

hazafias: "Orbán Viktor a világ egyik legtehetségesebb politikusa"

Valóban akárcsak Adolf Hitler volt.

NotVoluMan 2009.08.31. 07:30:33

@ssl: Most miért mondod ezt? A vakvezetéshez igenis ért... :-D

Nancsi 2009.08.31. 07:59:07

Nahát, szívem szakad meg szegény meghurcolt újságírókért, akik 8 év MSZP-szadesz kormányzás alatt se tudták elítélni a Viktort, mert "a Viktor megvette a bíróságokat". Szervilis firkászok, még bő fél év, aztán mehettek olyan országba, amivel nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak.

Nancsi 2009.08.31. 08:01:35

NotVoluMan 2009.08.31. 07:13:36
Hát tényleg, ahhoz csak Horn Gyulva volt elég bátor, hogy pár 1000 milliárdot kilopjon az EÜ kasszából. Viktor már nem.
Az a gyász, hogy vannak még ilyen beszűkült idióták, akik azt hiszik, hogy amit TB címen befizetünk (adó kb 1/3 része), az az egészségügybe megy.

killin tours 2009.08.31. 08:31:17

mikor veszi már észre sokmindenki hogy a 40 évre hivatkozni nem stimmel valamiért
a 40 év nagyon jó földet talált itt amikor kezdődött....
Mikszáth Kálmánt olvassatok!
nem 40 évről van szó hanem szerintem inkább 100 vagy 1000....
régóta ocsmány a magyar

KiNG 2009.08.31. 08:45:55

"ebben a kibulizott országban ez volt az ártatlanok kora."
Miért beszélsz múlt időben? :)

Még jó lenne tavaszig rendszert váltani, úgy igazából, mert a választási fless tönkretenné az ambíciót.

fvipera 2009.08.31. 08:52:00

@bluesilver: Index Spéderéké. Szerintred ők balosak?

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2009.08.31. 09:02:32

Orbán Viktor sötét titka a képen látható: a Postabank konszolidációjáról szóló KEHI jelentés 2000-ből, 30 évre titkosítva.

Kalmár 2009.08.31. 09:06:25

@nanemá': Rendesen elgurult a gyógyszered.
Egypártrendszer?
Pár apró különbség. Most azért lesz 3/4-es többség mert sosem látott nyomorba, korrupcióba taszították az országot a ballib tolvaj Zrt.
Ha nem lesz jobb, őket is elküldhetik és akár komcsik is nyerhetnek.(ne álmodj....)
Most nem viszik el azt aki elmondja az ellenvetéseit.
(mondjuk megpróbálnak kábszert rakni a kocsijába. lsd. Hír tv)

Egyébként ilyen nehéz helyzetben szükség van egy stabil többségre, mert nem lehet úgy kivinni a bajból az országot, ha folyton alkudozni kell minden szavazás előtt. Most is csak az életben maradásért küzdenek, nincs idő az országra.
Lassan úgy kirabolnak minket, sikerdíjakkal, végkielégitésekkel, megbízási, tanácsadási szerződésekkel, hogy az elképesztő.
Kedves ballib elvtársak kérjük, hogy az utolsó hivatalnok aki az utolsó tűzőgépet viszi haza, kapcsolja le a villanyt.

A blog cime vicc.

dtk74 2009.08.31. 09:18:41

....és ebben a soha nem látott nyomorban a pangó élelmiszeráruházak, soha be fel nem épülő házakról hulló vakolat, éhséglázadások, és jegyre vásárolt műszaki cikkek, autók korában csak egy megoldás létezik, elfogadni a Messiást, kinek ígéretei majd a mennybéli életszinvonalba röpítenek. Felejtsük el hogy ezek az ígéretek 4 éve is többek voltak mint a gonoszé akin ezt aztán számon is kérték, hiszen ez csak porhintés mindössze a liberálbolsevikkomunista álgondolkodók megvetésre méltó eszmefuttatásai. Ember küzdj, és bizva bizzál - ez idejétmúlt, helyette: Ember higyj, és vakon bizzál! Egyszer talán gondolkodni is fogunk, és poltikai elitet váltunk.

Balu37 2009.08.31. 09:21:53

Elolvastátok a "kibulizott ország" című terjedelmes írást? Ez a blog annak fényében érthető meg.

tanár úr 2009.08.31. 09:28:25

Nem rendszer váltás volt, hanem most többen lopnak de sokat, mint a 40 éves állítólag átkosban. Ez változott. Na meg a harácsoló kizsákmányoló " piacgazdagaság":)) hogy rohadna meg!

tanár úr 2009.08.31. 09:29:14

Orsós Orbán " csontvázai" is ki fognak egyszer dőlni a szekrényből...!!!!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.08.31. 09:43:51

Kalmár!!!!!!!!!!!!!!

Te hülye vagy?

Vagy csak egyszerűen elmebeteg!?

Szedjél gyógyszert ha ennyire felzaklat egy mondat!

Kalmár 2009.08.31. 09:47:04

@dtk74: Tényleg elhiszed, hogy valaki mennybéli életszinvonalat vár? Nem igér és nem remél senki ilyesmit.
Tényleg szánalmas, hogy megpróbáljátok elhinni, hogy a jobboldalon mindenki naív hülye,aki imádja a messiás Orbánt. Gyermeteg.
Van pár dolog amit viszont tényleg várunk az új kormánytól amit OV vezet.

Leállítani a mértéktelen korrupciót.
Felelősségre vonni a közpénzek fosztogatóit.
(ez alapelvárás, évtizedekre el kell venni a kedvet az ilyen mértéktelen harácsolástól)
A dolgozó emberek támogatása.
A dolgozó emberek ösztönzése gyermek vállalásra.
A lehető leghamarabb Euró bevezetése.

szakállasbácsi 2009.08.31. 09:50:28

Teccenek a hozzászólások. Pontosan és később jól dokumentálhatóan rajzolódik ki belőle a weimarizálódásnak nevezett jelenség. Amikor a gyenge ám még demokratikus alapokon álló (persze, korrupt és aljas) kormányt szabad választásokon fogja egy sötét diktatúra felváltani. És mindenki tapsikolni fog, mert a fasizálódás elején bizony kinyírták a korábbi korrupt kreténeket. Aztán csak pici spéttel ültek be a még meleg székekbe az új undokok, akik már a demokrácia látszatával sem törődve (titkosítások, jegyzőkönyv nem is készül, vagy nem azt jelenti, ami a címében van, és országgyűlés 3 - 4- 5- vagy kitudja hány hetente, ellenzéki vizsgálóbizottságoknak annyi, aki megszólal, arra APEH kommandó megy rá,, lesz viszont árvalányhaj és Nagy Magyar Kebel, nemzetegyesítés és érzelmek, érzelmek, érzelmek)döntötik majd valóban romba az országot. Mindenkinek figyelmébe ajánlanám a Vasprefektus c. filmet (Juliano Gemma rulez). Már ha valaki még néz mozit.

lotzi 2009.08.31. 09:53:07

nem értem a címet! minde sz@arról OV jut eszedbe, mint Mórickának...? szánalmas erőlködés!

Alf (törölt) 2009.08.31. 10:02:01

hol van orbán a cikkben?

Kakimanó (törölt) 2009.08.31. 10:03:25

ez a sötét titok legalább 15 éve ismert jó nagy lol apafej, a komoly dolgokat pontosan a blog írója sem ismeri vagy meri közölni, hiszen még életben van :)
ismét egy maszopos bértollnokot ismerhettünk meg...ennyire féltek ti is? :D
azt hittem az index ennél sokkal tökösebb, minthogy ilyen gyenge cikket közöl le
nekem teljesen semlegesként annyira vicces látni a minkét esetleg három oldal vergődését, de nagyon jól szórakozom, szóval így tovább :D

szakállasbácsi 2009.08.31. 10:04:16

@Kalmár:
Ah igen, még szerencse, hogy nem vagy populista és a ráció vezet, mikor bonyolult szillogizmusok segítségével a szellem napvilágánál ragyogtatod páratlan elméd gyöngyszemeit.

"Leállítani a mértéktelen korrupciót." = kinyírni Simicskár, Csányit, és még sokakat. Könnyű lesz barátom, sok sikert Viktorkának. Akinek honann is lesz pénze erre? Na honnan?
"Felelősségre vonni a közpénzek fosztogatóit.
(ez alapelvárás, évtizedekre el kell venni a kedvet az ilyen mértéktelen harácsolástól)" = mint fent. Ezt demokratikusan szinte lehetetlen megcsinálni, viszont egy diktatúra azonnal megteszi. Ott azonmban nem a pénzre megy a játék, hanem a hatalom a valuta. Kicsivel se jobb, viszont sokan belepusztulnak. Hajrá Magyarország!
"A dolgozó emberek támogatása." = majd Viktor megmondja, hogy ki a dolgozó ember, mi? Akinek munkahelye van, vagy aki dolgozik is? Hiogyan lehet ilyen idióta marhaságot leírni? Ijesztő!
"A dolgozó emberek ösztönzése gyermek vállalásra." = kiszámíthatóságra és biztonságra gondolsz remélem. Más uyganis nem ösztönöz, csak szabályoz. A különbséget remélem nem fogod soha megtapasztalni.
"A lehető leghamarabb Euró bevezetése." = na ja. Mert az majd olyan könnyen fog menni, Jobbikkal meg Vikor-Viktor-Viktor kiabálással. A gazdasághoz nem kell érteni. Nemzeti Petíció kell, mi? Meg aláírásgyűjtés a legkisebb reform ellen is, mi? Gyenge lózung, és nem hiteles egy jobbos szájából.

tanár úr 2009.08.31. 10:06:02

Mert minden korrupció és lopás ellenére a szar ORBÁN léte és megszületéses döntötte ide le a szarba az országot és szakította ketté!!!!!!
A szervezte Fidesz KFT és bandája. Ez nem ellenzék, ez egy úszító rohadt banda. 20 évig Németorszában éltem, ott is volt ellenzék és Kommunista utódpárt , de ilyen uszítás nem volt!!!! ( ma már koalicióznak " megyénként" velük a Néppártiak CDU...)

dimitrij 2009.08.31. 10:06:10

rettenet... nem a blog, az kismiska... hanem a hozzászólások, vagy azok egy része.

aki azt hiszi, hogy nem lesznek korrupciós ügyek, nem lesznek káderállások, ejtőernyősök, nem lesznek a kormányt adó párt (vagy pártok) holdudvarából felügyelőbizottsági tagok, nem lesz hatalomátvétel a közmédiában, nem lesznek tisztogatások stb.,

illetve az, aki azt gondolja, hogy vége a megszorításoknak, jön egy minden gazdasági problémát megoldó gazdaságpolitika egyik napról a másikra,

az kő hülye.

az is kő hülye, akinek minden érve mindenre az, hogy mert a zindex az baloldali, és hogy majd mekkora bajban lesznek, ha jön a fidesz, és ő alakít kormányt.

meg az se kerek, aki azt gondolja, hogy bármely politikus fő motivációja az, hogy az ebben az országban élők boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak legyenek, vagy hogy átláthatóbb jogi, gazdasági, morális környezeten dolgoznak a parlamentben ülők, illetve az oda vágyók.

szánalom, hogy ugyan azokat a csatákat vívják verbálisan emberek, mint amilyenek 2000-től a komolyabb portálok fórumai zajlottak... ugyan azok a panelek, buta egymásra mutogatások, szánalom. :(

tanár úr 2009.08.31. 10:06:45

Hiába ha cigányt engedünk a hatalomba...ez lesz!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 10:28:29

@dark future:

Az utcai politikai óriás taranszparensek OK-k, de az ilyen közvetítése egy üzenetnek nem? Más kategória a pénzeresés reményében töténő hírdetés és más egy gondolaté. Akkor is, ha te már azt láttad. Minden tiszteletem mellett (a vállalatodnak szól) azt kell közölnöm, az intolerencia teteje az ilyesmit szóvátenni. Nálunk mintha sokaknak nagy lelki gondot jelentene azonosulni azzal, hogy „Élni és élni hagyni”. Rengetegen szeretnének jogot formálni valamilyen kiagyalt címen arra, hogy ők másokat ne hagyjanak élni, aztán csodálkoznak, hogy szenvednek, mert rossz a közérzet. Aki javítani szeretne rajta, azt megtámadják. Naná, hogy sötét lesz a jövő! Légyszív ugrás helyett gondold át!

andzsin 2009.08.31. 10:56:07

@szakállasbácsi: teljesen egyetértünk! ezt ugatom már pár éve, meg azok, akik még tudnak gondolkodni. törvényszerű dolgok ezek, kár, hogy megint szívunk. ha szerencsénk van megússzuk egy kis prezidenciális banánköztársasággal, ha nincs, akkor Bacher Ivánnak lesz igaza.
A németeknek is kellett pontosan 19 év (1914-1933), hogy erős kézért kiáltsanak. Addigra megunta a német a káoszt. De a tehetetlen és balfék ballibák sorozatos hibái és baklövései vezetnek idáig, mint anno Weimarban. És a legalapvetőbb igazságot csak kevesen vették észre: szarból nem lehet várat építeni.

ssl 2009.08.31. 11:05:26

Adolf is megvezette egész Németországot. Mindent a németeknek, ők a felsőbb rendűek. nem érdekelte az országhatár az országok saját belügyei.

Nálunk most mi van?? Vádaskodás, igérgetés ha majd ők lesznek hatalmon. Közben a munkahelyük helyett (parlament)kivonulnak. A vezetőség a szomszédos országokat látogatja pl. Erdély, Felvidék (talán bujtogatni az ottani kormány ellen ??).
Állampolgárság igéret és az országunk ügyeibe való beleszólási jog a más állampolgárságú magyaroknak, akik távol élnek hazánktól ?

Az elkövetkezendő 4 évben majd meglátjuk mit tudnak a gáncsoskodáson és vádaskodáson kívül.

NotVoluMan 2009.08.31. 11:09:32

@Nancsi: Szegény bolond vagy Te is, amit bizonyitasz azzal hogy azt gondolod hogy én MSZP párti vagyok mivel nem olvastad el a legelső hozzászólásom.
De nem haragszom mert sok ilyen megvezetett ember szaladgál narancsos kitüzővel a mellkasán és lelkesen követik királyukat :-D
Én végre egy olyan párt-ra szeretném leadni a szavazatom aki tesz is valamit az emberekért nem csak a szájukat tépik és igérgetnek.
Jelenleg egy ilyen párt sincs Mo.-n
Erről irtam udvari bolond...

Acmee 2009.08.31. 11:12:57

@ssl:

Amúgy mit vársz?

Kicsit elvakult az ország... Senki nem látja, h szar fos és trágya közül lehet választani a tányérra.

8éve a szart esszük, 2010-ben majd átváltunk hirtelen a fosra, mert az milyen jó. Aztán majd 1-2év alatt megint rájövünk, h ez sem az igazi.

Nem látjátok emberek! A magyar politikai palettán nincs egy olyan erő, akit meg lehetne választani.

Van keserű, keserűbb, és még keserűbb pirula, és mindenki "vaktában" választ egyet. Pedig ott a lehetőség, hogy egyiket sem veszed be.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.31. 11:17:45

@A Nép - Te vagy!:

Mondom, abszolút nem a tartalommal van gond, se itt, se nálad, hanem a formával. Az az érzésem, hogy néha a kevesebb több lenne. Tudom, hogy a cél szentesíti az eszközt, de túl komoly dolgok ezek ahhoz, hogy bulvárt csináljunk belőle (akár egy megtévesztő címmel, akár a spam-szerű népszerűsítéssel). Pont az lenne a tehetség és a minőség fokmérője, hogy egy újságírónak vagy egy bloggernek ne kelljen ilyen eszközökhöz folyamodnia.

Szerintem legalábbis. De lehet, hogy túl finnyás vagyok.

Acmee 2009.08.31. 11:17:58

@NotVoluMan:

Igen, bár erre vajmi kevés esély van egy olyan országban, ahol a sajtó megír nem egy milliárdos simlit, és szépen elsikkad, senki nem tesz semmit.

Miért van ez? Nincs társadalmi nyomás. Nagyobbnál nagyobb csalások, sikkasztások, lopások kiderülésére már csak legyint a magyar, és ezt fent is tudják jól. Ezért is engedik meg maguknak, amit. Nyugatabbra (és '56-ban itthon) ennél sokkal kevesebbért mentek az emberek az utcára. Nem törni-zúzni kell az utcákon, többszázezer ember szimpla jelenléte is hatalmas erőt képvisel, nem kell egy tüntetésnek huliganizmusba fulladni ahhoz, hogy megmutassa: Nem viselünk el mindent!

NotVoluMan 2009.08.31. 11:22:12

@bodoky: Én láttam az emberünket abban az időszakban amikor elhiresült VIP hitelért álltak sorba "átlag" emberek a PB-ben de nem az "polgári" ügyfeleknek fent tart részen.
Majd mikor kényelmetlenné vált a szitu akkor "konszolidálták" a bankot. Szivesen belenéznék az aktákba hogy mi lett a PB akkori ingatlanjaival.

eszkep 2009.08.31. 11:25:30

Tök jó, hogy SEMMIRŐL nem szól ez a poszt... Nekem is vannak kacatok a fiókomban, igaz nem ilyen "horderejűek"...

NotVoluMan 2009.08.31. 11:30:15

@Acmee: Teljesen igazad van, de a polgárok többsége elnézést a kifejezésért de birka, vagyis a legvégsőkig kivár, megvárják amig teljesen eltapossák őket és majd akkor talán lépnek.
Ha mi néhányan kimegyünk tüntetni(már ha kapunk rá engedélyt :-D ) akkor sem fog senki mellénk állni mert féltik a kis még meglévő egzisztenciájukat.

eszkep 2009.08.31. 11:31:50

@ssl:
„Közben a munkahelyük helyett (parlament)kivonulnak.”
Nem az Országgyűlés terme a munkahelyük, hanem a Parlament. Onnan nem vonultak ki sosem, ráadásul lejárt lemezt fújsz, mert Gyurcsány lemondása óta nem sűrűn vonulnak ki. (Ez egyébként a parlamentarizmusban a véleménynyilvánítás bevett formája.
„ A vezetőség a szomszédos országokat látogatja pl. Erdély, Felvidék (talán bujtogatni az ottani kormány ellen ??).”

Mi a probléma azzal, hogy a szomszédos országokba látogatnak??? Az a szomorú, hogy a Külügy nem végzi a dolgát! Hogy miért mennek, azt meg olvasd el a napi újságokból, ne baromságokat találj ki.


„Állampolgárság igéret és az országunk ügyeibe való beleszólási jog a más állampolgárságú magyaroknak, akik távol élnek hazánktól ?”

Az ilyen tetvesek szavaztak a kettős állampolgárság ellen 8szintln bevet jogi intézmény az EU-ban). Mi az, hogy „TÁVOL hazánktól”??? Te ittál???


„Az elkövetkezendő 4 évben majd meglátjuk mit tudnak a gáncsoskodáson és vádaskodáson kívül.”

nem kell ahhoz várni négy évet, 1998-2002 között már voltak kormányon és működött a gazdaság. Nem úgy, mint most, 7 év szocialista kormányzás után…

NotVoluMan 2009.08.31. 11:33:39

@eszkep: :-D Sajnos nekem sincs, de lehet hogy akkor már halott lennék vagy valamelyik párt parlamenti székében azon gondolkodnék hogy A3 Audit vagy pedig C osztályu Mercedes-t vegyek

eszkep 2009.08.31. 11:35:22

"Ahogy kipakoltam a poros dossziékat, sorra megelevenedtek az elmúlt nyolc év nagy történetei"

Az elmúlt nyolc (hét) évben mi a fenét tudott volna titkosítani a FIDESZ??? Ha bűncselekmény gyanúja áll fent BÁRMIBEN IS, miért nem született LEGALÁBB feljelentés???

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 11:35:47

@dark future:

És:

Nem látom mennyiben ártana Bodoky ezzel a cikkel a hitelének. Szerintem – és nem azért – tökéletesen érzékeltet egy állapotot, most csak a sorozathoz illően utalásosan, néhány ecsetvonással. Hiba egy szál se. Nyilván Orbán hívő vagy, azért nem tetszett. Ez rendben is, de nem volna jobb megvárni az eredményt? Itt nem egyik oldalról, másik oldalról van szó, hanem az országról. Szivet a kézre, mi a fontosabb ha így teszik föl a kérdést, Orbán, meg az oldala, vagy Magyarország? Minden jel szerint az ő ideje jön el, majd meglátod mit hoz össze. Jó lenne ha jót, de bizalama az eddigek alapján nem sok. Láttam én már barátomat az Egyikre szavazni nagy lekesen, hogy aztán két év múlva elkeseredetten gyalázza őket, szavazzon később a Másikra, azután azokat gyalázza hamarosan, szavazva az Egyikre, hogy, hogy nem, megint csalódva és szavazva a sokat ígérő Másikra. És így tovább. Meddig még, meddig így? Miközben pusztul az ország, és jelentezik a nevető, ha lehet még rosszabb, de a brancsba szintén beépült Harmadik.

Nem volna jobb a Hazára gondolnunk együtt végre, a benne lakó Népre, Magyarországra? Megvan a módja, csak gondolkozni kellene már nagyon mélyen MINDENKINEK. De alegtöbben csak engedelmesen beállnak ilyen meg olyan oldalra, aztán szajkóznak. Maguk altt vágva a fát amikor abban bíznak a másik oldala alatt vágják. Nézni is rossz.

NotVoluMan 2009.08.31. 11:40:45

@A Nép - Te vagy!: Ne fáradj, sokan nem értik miről irsz. Sajnos!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 11:48:29

@NotVoluMan:

Kösz! Nem kételkedek, de mit tehet jobbat az ember, mint, hogy legalább próbálja? Így legalább te és még jónéhányan érzitek, hogy nem vagytok egyedül. Ahogyan én a te válaszodból. Nem szabad lemondani.

.szali 2009.08.31. 11:48:58

@alföld: Ha titkosítva van, te honnan tudod?

f.zsolti 2009.08.31. 11:55:50

Orbán 2006 óta azt ordítja tele pofával, hogy hazudik a bal oldal.
Nos, a nyírfa ügy óta bírósági ítélet mondja ki, hogy az Orbán hazudott. Ő az egyetlen politikusunk, akinek bírósági ítélete van arról, hogy hazudik és ennek ellenére azt állítja, egy nyilatkozatban, hogy ő soha nem hazudott!

Hányinger!

NotVoluMan 2009.08.31. 11:58:52

@A Nép - Te vagy!: Persze,csak tudod a rendszerváltás óta reménykedik az ember és az már 20 éve volt, ami 1/3 emberöltő.
Vajon még 20 év elég lesz nekik?

Gemajel 2009.08.31. 12:15:23

És az örök gyöngyszemekről, Ezüst Hajó és Happy End Kft. plusz Kaja Ibrahim és Josip Tot-ról se feledkezzünk meg! És persze a Tokaj Szárzsadány közgyűlés se volt kutya.

A legkellemetlenebb, hogy ezek a botcsinálta politikusok 20 éve kísérleteznek rajtam, és ezt a 20 évet senki nem adja vissza nekem mondván, hogy bocs, de mi sem ezt a lovat akartuk...
Tényleg "tetszettek volna forradalmat csinálni", ahogy Antal József mondta anno.
Csak amíg 56-ban az ötvenfilléres órabért lehetett elveszteni, ma már senki sem szereti, ha pont az ő BMW-jét és/vagy rózsadombi luxuslakását gyújtja fel a népharag.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 12:15:58

@NotVoluMan:

Attól függ, mikor esik le a meghatározó hányadnak az üzenetünk. A remény kevés, valamit mindig tenni is kell érte. Nem kell sokat. Ismered a répás mesét, amikor a csatlakozó kisegéren múlik, hogy sikerüljön kihúzni. Ez nem csak duma, tényleg így van, mindig. Itt jön be a hit, hogy az emberben legyen, maradjon kitartás. Vagy ha meginog, ami iszonyúan érthető a körülmények közt, az csak pillanatnyi legyen. És ha a végén nem is sikerülne, az ember lekiismerete legalább tiszta marad, hogy legalább megpróbálta, tette a tőle telő kicsit. Ez is több, mint a semmi.

kertesz 2009.08.31. 12:16:32

@andzsin:
@szakallasbacsi:
Azért már lefossátok kicsit a bokátokat, hogy EZEK jönnek, mi?

A történelem nem ismétlődik UGYANÚGY, baszkikáim!

Tegyük fel, hogy a jobboldal 80%-ban győz. Na, akkor mi van? EZEK Árvalányhajas Köztársaságot és fehér-piros csíkos tangaviselést írnak elő az új alkotmányban, megadják az állampolgárságot a külföldön (nem) nyaraló magyaroknak.

Senki nem tesz majd semmit, az EU hümmög, mert nem érti, a környékiek kicsit handabandáznak aztán csend lesz.

Végre pont kerül egy rakás témának a végére. 90 éve várunk erre.
PL: A történelmi Magyarországot el kellene már végre illendően temetni. Azzal, hogy dugdossuk a szekrényben a Nagymagyarország matricás hullát, és azt mondjuk, nincs is, attól még kurva büdös...

El kell végre ismerni, hogy NINCS jó magyar válasz semmire, amíg a külhoni magyarok sorsát megnyugtatóan el nem intéztük. Ha állampolgársággal, akkor azzal.

Szóval EZEK reményeim szerint, ha ügyesen csinálják, jó 20 évre, vagy többre berendezkednek. Unalmas, poros, enyhén fasisztoid kis provincia leszünk. Ez fáj annyira nagyon, mi?

Lássátok már a jó oldalát: A csillogó szemű Che pólóban nyomuló kiscsajokat a menő szakállasbácsik szopatják majd a taggyűlés után.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 12:26:45

@kertesz:

Nincs EZEK. Esély van, vagy lehet. Ha – én ugyan kételkedek benne – megcsinálják a nagy többségük birtokában amit most ígérnek, akkor legalább előremennek a dolgok. Ha nem, legalább nem marad több illúzió a népekben és a legtompább agyú is rájön, hogy az állandó fölülről várás, sültgalamb lesés, ígéretekben bízás nem vezet semmire. Egyszer a legmanipuláltabb nép is magához tér.

Acmee 2009.08.31. 12:28:36

@A Nép - Te vagy!:

valami ilyesfélét írtam, "közérthetően" :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 12:31:50

@kertesz:

Apropó, lehet, hogy kissé féreértettelek. Ezért bocs, de mindegy, akkor is áll.

Az állampolgárság a minimum, igen. De félek, hogy EZEK sem fogjék akarni. Utoljára sem tettek érte semmit, elszabotálták (a magyar igazolvány szem kiszúró értelmetlen pótlék volt) és már most lehet hallani arról hangokat, hogy nem is fognak kollektíven, csak egyéni alapon. Abban meg mi az új?

szakállasbácsi 2009.08.31. 13:07:10

@kertesz:
Érdekes lehetett a szocializációs közeged "baszkikám". Neked se lehetett könnyű...

Amiről írsz, az nem tartozik szorosan a demokrácia fentebb taglalt problémájához (gy.k.: az MSZP-SZDSZ koala olyan korrupt és züllött politikai környezetet teremtett, mely kedvez a nem demokratikus pártoknak).

Szerintem a züllöttség non-plus-ultrája, amikor önhibájukon kívüli okokból (egyébkként elsősorban az akkori jobboldalnak köszönhetően) határon kívül rekedt magyarokat belpolitikai okokból megpróbálja valaki ki-, fel-, el-használni.

Nyilvánvaló okoból nem lehet állampolgárságot adni a külhoni magyaroknak, csak szimbolikusan. Hiszen, nem tartanám jogosnak, hogy választó és választható legyen (ami az állampolgárság alap követelménye) olyan személy, aki nem itt ADÓZIK és nem itt viseli el választásának következményeit. Aki ezt nem látja be (sztem a római jogból és minden józan erkölcsből is következő elvről beszélek), az nem demokrata, hanem semirekellő demagóg, aki a hatalom megszerzésén sunnyog és nem az ország, (Haza, Nemzet, stb) felviráoztatásán fáradozik. Ennek megtestesülése jelenleg Orbán Viktor. Pragmatikus, cinikus és kisstílű ember, aki még nem dolgozott sehol, ahol a teljesítményét mérték és értékelték volna racionális és nem érzelmi alapon. Pl. lehetne liftkezelő valamelyik kórházban. Legalább próbaképpen, néhány hétig, hogy lássa a zembereket a Cinege utcán kívüli perspektívából is! (BTW: és milyen már az a 30 valahány ingatlan ami a zasszony nevén lett - 5 gyerek mellett megy az ügyvédkedés, bárki el tudja képzelni, ugyehogy. Hát ezt nevezzük mi Ejrópában züllött, polpulista politikai elitnek).
Na ez, amiről Bodoky fiókjában olvashatnánk. Ha egyszer... De nem.

bluesilver 2009.08.31. 13:09:31

@tanár úr: Hogy te mekkora egy primitív balf@sz vagy. Inkább menj vissza Németországba. Az, hogy 0 érved van a témával kapcsolatban az oké, de hogy még elkezdesz itt cigányozni az már kevésbé. Ha hallgattál volna...

mikka 2009.08.31. 13:18:26

Szakallasbacsi es hasonszoru emberkek..

Amit a Kalmar irt az rendben van.
Az az elvarhato minimum. Nem belekotni kell. Megerteni es tenni erte hogy ugy legyen.

Miert olyan nagyon tavoli elerhetetlen dolog az hogy a korrupt tolvajok feleljenek? Termeszetes dolog..szerintem...

szakállasbácsi 2009.08.31. 13:41:48

@mikka:
Akkor Te a Pöttyös Könyvekből tanulod az életet. A korrupciót nagyon nehéz leküzdeni, általában nem is sikerül, csak évszázadok alatt és nagy jólét és erős - ám nem feltétlenül nagy államszervezet mellett (ahol, ha valaki kordont bont pl. azt letartóztatják még akkor is, ha Orbán Viktornak hívják és ha valaki korrumpál, azt lecsukják még akkor is ha Csányinak hívják). Illetve diktatúrában, de ott, mint már rámutattam a korrupció nem pénz, hanem hatalom körül és által történik.
Amikor Czinege elvtárs villáját kiskatonák építették, az is korrupcó volt, csak nem pénzbe, hanem hatalomba került.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.31. 13:45:53

@A Nép - Te vagy!:

"Nyilván Orbán hívő vagy, azért nem tetszett"

Nagyon rossz nyomon jársz...

Vonatkoztass már el a tartalomtól, és csak a formát nézd. Teljesen mindegy, hogy miről szól egy cikk, ha nem arról, ami a címe. Kispályás, bulváros megtévesztés. Ugyanilyen erővel lehetett volna az is, hogy Ingyen banán a Parlament előtt.

Tehát nem a tartalmat kifogásolom, hanem azt, hogy a szerzőtől megszokott színvonalú leleplező-tényfeltáró írás helyett találtam itt egy linkgyűjteményt, fals címmel.

Ha sok ilyet csinál, előbb-utóbb besorolja magát bulvár kategóriába, és akkor hiteltelenek lesznek a sok munkával, gondosan megírt cikkei is, mert nem tudhatja az ember, hogy mennyire tuningolta fel csak azért, hogy nagyobbat durranjon.

Érted? No mindegy.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.31. 14:17:46

@dark future:

OK, ha rosszon jártam akkor tévedtem. Ez csak föltevés volt és a látszat azt csinálja amit a magyar elit. De miért hamis a cím? Igaz, nem központi amire utal, de van benne erről szó, valami szélesebbnek a részeként. Nem mindenkinek azons az ízlése, Egyezzünk ki: neked nem tetszik, nekem igen. De ne csináljunk egyikből sem általános érvényű szabályt.

mikka 2009.08.31. 14:58:15

Szakallasbacsi

Meg mindig nem erted. Nem is fogod ha igy allsz a dolgokhoz. Megmagyarazni lehet a dolgokat. A fougyesz meg tegye a dolgat. Nem politikarol beszelunk. Ez itt mar nem politikai kerdes. Ez kozugy es erkolcs. Lehet vitatkozni a politikan, a kulpolitikan etc etc. De ez az a tema amin nem lehet, barmelyik oldalrol is nezed. Aki lop az bunhodjon, fogjuk meg, iteljuk el. Az usjagirok tehetnenek tobbet, oszinten, becsuletesen. A valasztok buntessenek az urnaknal ha maskepp nem megy. Az ugyeszseg rendorseg tegye a dolgat. Ez olyan nagy dolog??? Nem vagyok korrumplahato. Tenyleg nem. Bekeben elek azzal amim van, ami vagyok. Es hidd el nem sok amim van. Biztos vagyok benne ha kozhivatalba kerulok nem a lopason fog jarni az eszem. Es szeretnem ha masoknak sem azon jarna. Idealista lennek? Nem hinnem, viszont hiszek abban hogy meg lehet valtoztatni a dolgokat. Ki kell es ki is lehet gyomlalni azokat az embereket akik lopnak az orszag erszenyebol. Ha harc kell hozza akkor legyen harc, ha eleg egy erenyes ,becsuletes miniszterelnok akkor legyen ugy. Nekem az utobbi megoldas a szimpatikusabb. De a szakallas haverod eszmenyeit sem harc nelkul vittek at a valosagba..szoval lehet hogy harc lesz a vege.
Remelhetoleg gyorsan es hatekonyan le lehet szamolni azokkal akik az orszag elleneben cselekednek ezen vagy azon az oldalon. Aztan lehet politizalni..De mondom ujra..ez nem az a kerdes amin lehet vitatkozni es remelem hogy ebben egyet ertunk.

szakállasbácsi 2009.08.31. 16:18:12

@mikka:
A kérdés elvi része tiszta. A gond Leninnél és ha már felhoztad "szakállas haveromnál" sem a "mit" kérdésénél támadt, hanem a "hogyan" kérdésénél. Amit akarsz, az tiszta sor, támogatom, stb. De az Isten szerelmére, hogyan csinálod?
OK, Te pl. nem vagy korrumpálható. És mondjuk a példa kedvéért, anyukád (éltesse Isten sokáig) beteg lenne és Te mondjuk a példa kedvéért a földhivatalnál osztályvezető vagy. És az egyik sebész kér egy szívességet. Apróság, csak kicsit törvénytelen és kárt sem okoz. És akkor vagy-e szar ember, ha az anyukádért nem teszed meg, vagy akkor, ha megteszed? (sztem, akkor, ha nem teszed meg) Nem pénzről beszélek, ha érted, erkölcsről.
A törvény az meg más dolog, azt be kell tartani, vagy ha nem, akkor viselni a felelősséget és nem kisunnyogni - szavak és elfogult bírák, kiszivárogtatások és koleszos haverok mögé bújni...
Ha egy "Taggyűlési jegyzőkönyv" című jegyzőkönyv - megint csak a példa kedvéért - nem "taggyűlési jegyzőkönyv", amint ezt nyilván józan eszére és nem politikai elfogultságára hallgatva a bíróság kimondta volt, akkor ott nincs törvényesség. És ha az Alkotmánybíróság szerint lehet a "hetente" az lehet három hetente, akkor ott nincs törvényesség. És ha az alkotmánnyal szemben lehet mégis költségvetési kérdésekről népszavazni - nyilván ezt is a józan ész és az erkölcs, valamint a jogállam szellemében - akkor ez nem jogállam.
Ha nem jogállam van (tehát erkölcsi alapon kell ítélkezni: vagyis az a helyes, amit ÉN éppen helyesnek és erkölcsösnek gondolok), akkor fokozottan veszélyesnek érzek bármilyen erőszakos korrupció ellenes kampányt, főleg egy nyilvánvaklóan törvények és alkotmány fölé rendelődő politikai erő részéről. Na, ez a "hogyan" kérdése. És itt van a kutya eltemtve, nem a hőbörgésnél és az "akasszuk fel a népnyúzó bankárokat/zsidókat/cigányokat/.../..." handabandázásnál.

Johnni 2010.05.30. 01:49:44

Hmm igazából nem olvastam el az egész sztorit csak láttam egy érdekességet a képen. Én sem vagyok oda Orbánért ebbe most ne menjünk bele igazság szerint a képen az a furcsa, hogy ugye nyomtatva volt a képen látható dokumentum amit valószinűleg fénymásoltak, csak hogyha lementitek a képet, és ránagyítotok az első betűre ami az S-betű akkor érdekes módon látható az egész S-betű, csakhogy a szára kilóg az eredeti példány széléről ami engem arra enged következtetni hogy a SZIGÓRÚAN TITKOS felirat utólag lett rászerkesztve igy feltételezhetőan a másolat Hamis. Ha ránagyítotok a képre észrevehetitek :D:D

nmarina · http://www.megirom.net 2010.09.26. 22:35:27

Na, jó hogy csak most találtam erre a blogra, de megjegyezném, jó nagy idióta vagy. Ennyi!!!

nmarina · http://www.megirom.net 2010.09.26. 22:36:12

Ja, és el lehet költözni valóban!
süti beállítások módosítása